Dubai városlátogatás Emiratesszel
Utazás alapadatai 2169
Kinek ajánljuk programunkat? Aki élvezi a könnyed városlátogatást, kellemes pihenési lehetőséggel körítve. Csoportos útként idegenvezetőnk rendelkezésre áll, az ár pedig két kirándulást tartalmaz. A fennmaradó időben csak Önön múlik, hogy választ-e fakultatív programjainkból, vagy kedvére fedezi fel a sok hihetetlen kalandot, amit a varázslatos Dubai rejt.
Utazás a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről Dubaiba, az Egyesült Arab Emírségekbe. Érkezést követően helyi képviselőnk fogadja Önt, majd transzfer a hotelbe. A szobák elfoglalása után pihenés, felkészülés az előttünk álló élménydús napokra.
Régi Dubai programunk vár a mai napon. Időutazást teszünk Dubai múltjába, és felfedezzük a város hagyományos arcát. A Bastakia, vagyis az Al Fahidi történelmi negyedben megpillanthatjuk a régi, jellegzetes széltornyos házakat, melyek Dubai egykori kereskedővárosi hangulatát idézik. Benyomásainkat tovább színesíti a fából készült tradicionális hajóval, az abrával tett utazás a Dubai Creeken.
Délután vegyen részt a fakultatív programcsomag sivatagi szafariján, mely igazi kalandra csábít! A titokzatos sivatag napfényben szikrázó arany homokdűnéi, finom rózsaszínben játszó naplementéje, majd a csillagokkal ékesített égbolt mindenkit megigéz.
Terepjáró autóval hódítjuk meg Arábia sivatagát, majd a beduin hangulatú táborban arab vendégszeretet, vacsora, fülbemászó dallamok és látványos esti programok várják az utazókat. Igazi, varázslatos arab estében lehet részünk.
A 2027-es indulások programjában: Felkeressük a fűszerek illatával teli Spice Soukot és az arany ékszerek csillogásáról híres Gold Soukot is.
Töltse kedvére az időt Dubaiban, vagy vegyen részt a fakultatív programcsomag egész napos kirándulásán az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, Abu Dhabiba, amely napjainkban a Közel-Kelet egyik legizgalmasabb városa. A modern felhőkarcolók, a tengerparti panorámák és az arab hagyományok különleges egységet alkotnak ebben a sokszínű városban.
A grandiózus Sheikh Zayed Nagymecset fenségességét látva elakad a látogató lélegzete. A hófehér építmény lenyűgöző méreteivel és eleganciájával az ország egyik legfontosabb jelképe.
Utunk a város szívébe vezet tovább. A Corniche sétány mentén megcsodálhatjuk Abu Dhabi tengerparti arcát, majd az Örökség falu világába nyerhetünk bepillantást, ahol a régi emírségi élet hangulata elevenedik meg előttünk. Az ikonikus Emirates Palace hotelt is megpillanthatjuk, amely a város fényűző, elegáns oldalát mutatja meg.
Szabadidő keretében pihenjen, élvezze az aranyló napsütést és a kellemes időjárást, vagy tartson velünk Sharjah és Ajman félnapos kirándulására!
Sharjah az Egyesült Arab Emírségek kulturális fővárosaként ismert. A hagyományos építészet, a mecsetek, a múzeumok és a bazárok különleges hangulatúvá teszik a városnézést. A program során bepillantást nyerhetünk Sharjah kulturális és vallási örökségébe, és érintjük a város ismert látnivalóit, többek között a különleges hangulatú Blue Souq környékét is.
A hét emírség közül Ajman a legkisebb. Itt rövid panorámás városnézés vár ránk, mely során a tengerparti városrész hangulatából is ízelítőt kaphatunk.
Este a vacsoracsomagot választó utasok részére hajós vacsora vár Dubai Marina modern városrészében. A hajózás alatt finom falatokat élvezhetünk, miközben Dubai csillogó esti fényeiben, futurisztikus épületeiben és különleges vízparti panorámájában gyönyörködhetünk.
A 2026-os indulások programjában: Megállunk a Souq Al Jubail hatalmas piacán, ahol 37 000 négyzetméteren a világ minden részéről érkezett egzotikus gyümölcsöket és zöldségeket csodálhatunk meg.
Ismerje meg velünk Dubai modern arcát félnapos kirándulásunk során! Megörökíthetjük Dubai egyik jelképét, a tenger öleléséből kiemelkedő Burj Al Arab hotelt, melynek jellegzetes, vitorlást formázó sziluettje jól ismert az egész világon.
A Dubai Marina modern felhőkarcolóival és elegáns vízparti hangulatával Dubai egyik leglátványosabb városrésze. A fatörzset és pálmaleveleket formáló mesterséges szigeten, a Jumeirah Pálmán elegáns hotelek és luxusvillák sorakoznak. Itt található a legendás Atlantis, The Palm hotel is.
Érintjük a Dubai Mall környékét, ahol szabadidő és vásárlási lehetőség vár ránk. A bevásárlóközpont mellett magasodik a 828 méteres Burj Khalifa, Dubai egyik legfontosabb jelképe.
Fakultatív programlehetőségként felkeresheti a Burj Khalifa 124. emeleti kilátóközpontját, ahonnan páratlan panoráma tárul elénk. A lenyűgöző látvány örök emléket ígér.
A 2027-es indulások programjában: Szabadidő keretében felfedezhetjük a Souk Madinat hangulatos világát is.
A mai napon szabadidő vár Önre. Pihenjen, vásároljon, fedezze fel Dubai modern városrészeit, tengerparti sétányait és különleges hangulatát saját tempójában!
Dubai a világ egyik legizgalmasabb úti célja, mely rengeteg élményt és látnivalót kínál: modern bevásárlóközpontok, különleges építészeti megoldások, keleties hangulatú részletek és izgalmas kalandok várják az utazókat.
Amennyiben további élményekre vágyik, válogathat a helyszínen foglalható fakultatív programok közül, melyekről idegenvezetőnk ad részletes tájékoztatást.
Reggeli a hotelben, majd transzfer a repülőtérre a repülőgép indulási időpontjának megfelelően. Hazautazás Budapestre. Kipihenten, feltöltődve és életre szóló élményekkel gazdagodva érkezünk haza.
Az ár tartalmazza
Egyéb
Amit az ár nem tartalmaz
Az egyágyas szoba felár időszakonként eltérő lehet. Az Ön által kapott, személyre szabott árajánlat tartalmazza a helyes információt.
Amiket ajánlunk Önnek
2026: 72.990 Ft/fő
2027: 49.990 Ft/fő
Baleset és poggyászbiztosítás 6.650 Ft és útlemondási biztosítás 17.220 Ft. A biztosítási csomag megrendelését követően - amennyiben a biztosító által elfogadott okok valamelyikével törli foglalását, a Biztosító a bánatpénzt az érvényben lévő útlemondási szabályzatok szerint téríti meg.
2027: 23.570 Ft/fő
Baleset és poggyászbiztosítás 6.650 Ft és útlemondási biztosítás 16.920 Ft. A biztosítási csomag megrendelését követően - amennyiben a biztosító által elfogadott okok valamelyikével törli foglalását, a Biztosító a bánatpénzt az érvényben lévő útlemondási szabályzatok szerint téríti meg.
Fakultatív programok
Fakultatív program lehetőségek
2026: 94.990 Ft/fő
2027: 89.990 Ft/fő
Fontos információk
Fakultatív programcsomag elemeinek vásárlása foglaláskor vagy a helyszínen. A helyszínen kiegészítő fakultatív programok vásárlására nyílik lehetőség. A programváltozás jogát fenntartjuk!
A felkínált programok változhatnak a helyi előírásoknak megfelelően. Az egyes időpontok indulásához min. csoportlétszám (20 fő) szükséges.
Dubai-ban a harmadik ágy minden esetben pótágy (három fő egy szobában elhelyezés esetén).
Helyszínen foglalható fakultatív programok
Fizetés csak dollárban, készpénzben, helyszínen lehetséges. További információt az idegenvezető tud majd adni a helyszínen.
A változtatás jogát fenntartjuk! Árak tájékoztató jellegűek, eltérés előfordulhat a gyakorlatban.
Hotel
Hotel Arabian Park Edge By Rotana
Hotel Arabian Park Edge By Rotana
Hotel Arabian Park Edge By Rotana
Járatok
| 2026. 04. 01. | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | |||
| 2026. 09. 03. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 09. 09. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 09. 10. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 09. 16. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 09. 17. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 09. 23. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 09. 24. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 09. 30. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 10. 01. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 10. 07. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 10. 08. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 10. 14. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 10. 15. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 10. 21. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 10. 22. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 10. 28. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 10. 29. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 11. 04. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 11. 05. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 11. 11. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 11. 12. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 11. 18. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 11. 19. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 11. 25. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2026. 11. 26. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2026. 12. 02. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 02. 04. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 02. 10. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 02. 11. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 02. 17. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 02. 18. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 02. 24. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 02. 25. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 03. 03. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 03. 04. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 03. 10. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 03. 11. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 03. 17. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 03. 18. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 03. 24. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 03. 25. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 03. 31. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 04. 01. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 04. 07. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 04. 08. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 04. 14. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 04. 15. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 04. 21. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 04. 22. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 04. 28. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 04. 29. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 05. 05. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 05. 06. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 05. 12. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 05. 13. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 05. 19. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 05. 20. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 05. 26. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 05. 27. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 06. 02. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 06. 03. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 06. 09. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates | |
| 2027. 06. 10. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) | Emirates | |
| 2027. 06. 16. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) | Emirates |
A repülési időpontok tájékoztató jellegűek. Végleges információt az úti okmányokkal küldünk.
Utazási kisokos
Prospektus képanyaga: felhívjuk kedves Utasaink figyelmét, hogy a prospektusban megjelentetett képek illusztrációk. A fotók általában az Önök utazása előtt több hónappal készülnek, ezért előfordulhat, hogy a prospektus képei nem az aktuális állapotot tükrözik.
Panaszkezelés: bármilyen jellegű panasz esetén kérjük, jelezzék az idegenvezetőnek, mert kollégánk tudja az esetleges problémákat leghamarabb és leghatékonyabban a helyszínen orvosolni. A helyben nem megoldható problémákról készítsenek jegyzőkönyvet kollégánk segítségével, ez a dokumentum szolgál a hazautazás utáni panaszkezelés alapjául.
Elő- és utószezoni szolgáltatások, árak: előfordul, hogy elő- és utószezonban a szállodák egyes szolgáltatásai nem, vagy csak részlegesen működnek. Ezeket a körülményeket irodánk az árak kalkulálásánál figyelembe vette. Irodánk a szolgáltatások összetételére nincs befolyással.
Légkondicionáló berendezések: a legtöbb hotelben a légkondicionáló központilag irányított (nyáron hűt, hűvösebb időben fűt) és csak részlegesen, bizonyos időpontokban és napszakokban üzemel. A legtöbb esetben a légkondicionáló csak zárt ajtók és ablakok esetén működik, a szobakulcs vagy kártya használatával.
Széfhasználat, elveszett tárgyak: kérjük, vigyázzon értékeire és irataira, ezeket minden esetben helyezze el a szállodai széfben! Sem a szállodák, sem irodánk nem vállal felelősséget az elveszett tárgyakért. A széfek a szállodákban a recepción és egyes szobákban találhatók, alkalmanként térítés ellenében.
Adatvédelem: a foglaláshoz bekért adatokat az adatvédelmi törvény előírásainak megfelelően kezeljük, ezért információt foglalásukkal vagy adataikkal kapcsolatban még közvetlen hozzátartozóiknak sem adhatunk ki.
Érintett területek
- Egyesült Arab Emírségek
- Dubai
- Abu Dhabi
